Múltidéző merengés és szoborsimogatás Kölcsey nyomában


Derűs beszélgetés Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművésszel, a sződemeteri Kölcsey szobor alkotójával


Varga Zsuzsa, 2016.05.11.

Kő Pál Kölcsey szobrát 1991-ben leplezték le a budapesti VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. A mű másolata a sződemeteri református templom kertjében látható, mintegy 150 méterre a költő szülőházától. A szobrok születésének indíttatásáról, az alkotás folyamatáról, barátokról, nagy ívű pályájáról faggattam Kő Pált a belváros szívében buja oázisként megbúvó epreskerti művésztelepi műtermében. S előre is elnézést, Kedves Olvasó, ha időnként hajtűkanyarok tarkítják az eredetileg szigorúan tematikusnak szánt, de hála a művész barátságos nyitottságának, inkább derűs beszélgetésbe fordult interjút. Kő Pál hihetetlenül gazdag életpályát tudhat a magáénak, és szívesen belefeledkezik színes, eseménydús múltjába. S hiába a számtalan magas kitüntetés, díj, elismerés, kiderül róla, hogy rendkívül szerény ember, aki mindig másokat méltat, dicsér. Mintha ő nem véste volna bele a nevét a kortárs magyar képzőművészetbe. Ő „csak” dolgozott, amikor alkotott. Miközben egyik szavát a másikba ölti, sajátos humorral mereng a megélteken.

Kő Pál az epreskerti kerítés előtt, melynek felújítását ő szorgalmazta

Kő Pál az epreskerti kerítés előtt, melynek felújítását ő szorgalmazta

Invitáció

Bevezetésül essék néhány szó a műteremről. Amolyan szentélyféle ez a művész és a belépő számára. A nagy belmagasságú, szabálytalan alakú helyiségben szinte mellmagasságig állnak a könyv- és papírhalmok. Utóbbiak Kő Pál saját rajzain, vázlatain kívül barátok, pályatársak és tanítványok munkáit rejtik, igazi kincsestár ez. Az asztalokon és a falak mentén értékes relikviák találhatók, kisebb szobrok, sajátok és máséi, emlékek barátoktól, no és könyvek, folyóiratok, művészeti periodikák. Köztük van az a jegenyefa ágacskából 1955-ben faragott szobra, az „Erzsike”, amelyről apjaként szeretett és tisztelt, ám igen csak szigorú Mestere, Somogyi József is elismerően szólt.  A falakat is rajzok borítják, no és számos, kézzel papírra vetett, a művésznek címzett, nemes gondolatokkal teli kedves emlék Gyurkovics Tibortól kezdve Sinkovits Imrén át Makovecz Imréig. – Igy legalább nem felejtem el a fontos bölcsességeket – előzi meg ki nem mondott kérdésemet Kő Pál. Az egyik sarokban, az ajtó mellett fapriccs magasodik, nekitámasztott meredek létrán lehet felkapaszkodni rá. Régebben olykor jól szolgálta megfáradt gazdáját, ma már mintha egyre magasabban lenne… Mellette kicsi asztal, rajta megkezdett szalonna, kis kés, tört kenyér maradéka, ódon teáskanna, műanyag pohár valamelyik légitársaságtól, talán a boldogult MALÉV-tól, a szokásos reggeli tejeskávéra várva. Három, négy szék – egyforma nincs köztük – a látogatók számára. A hatalmas, széles ablakon szinte belógnak a kinti akácfa súlyos illatú, dús virágai. Ebben az ihlető közegben kínál hellyel minket Kő Pál. Az interjúra elkísért ugyanis Nagy Ferenc, a Kölcsey Ház Alapítvány kuratóriumának elnöke. Kezdünk.

„Erzsike”

„Erzsike”

A sződemeteri Kölcsey szobor

A sződemeteri Kölcsey szobor

  • A patinás fővárosi gimnáziumban felállított Kölcsey bronzszobra állítólag Francois Mitterrand volt francia köztársasági elnöknek köszönheti a létrejöttét. Hogyan kapcsolódik az Ön alkotása a neves politikushoz?

Két, azóta már felnőtt gyermekem, Boldizsár és Virág annak idején a Kölcsey Gimnázium diákjai voltak. Egy nap azzal állítottak haza, hogy hívat engem az igazgatónő. Nyilvánvalóan az első gondolatom az volt: Jézus Mária, mit követhettek el ezek a gézengúzok? Ők azonban nem mondtak semmit, csak biztattak, menjek be feltétlenül. Ott az igazgatónő (Dr. Bátorfi Józsefné) megnyugtatott: a gyerekeimmel semmi probléma, nagyon rendes gyerkőcök!  Hanem egészen másról van szó. Kétnyelvű gimnázium lévén, nem sokkal korábban látogatást tett az intézményben az akkori francia köztársasági elnök, Francois Mitterrand, és hosszan elidőzött az ott látható Kölcsey szobor előtt. Oly sokáig álldogált és nézegette a posztamensen álló gipszfejet, hogy a kísérői már tapintatosan a fülébe súgták: csúszni fog a további programja, ha nem indul tovább. Mitterrand nem hagyta magyarázat nélkül a hosszas mustrát, és kerek perec kijelentette: – Nem ilyennek képzeltem a Himnusz költőjét!  Hozzáteszem, Mitterand köztudottan széles látókörű kultúrember volt, ezért nem hagyta szó nélkül a szerinte több, mint méltatlant. Zárójelben mondom: azt az alkotást én sem szeretném minősíteni… Kölcseynek a szeme rátett még egy lapáttal, azzal a szobrászok nem nagyon tudnak mit kezdeni.  Az igazgatónő szeme viszont elkerekedett a hallottakra, hiszen ő sosem nézte művészi optikán át azt a gipszfejet. Igy aztán berendelt, és nekem szegezte: Tessék csinálni egy Kölcseyt! Tud maga Kölcseyt csinálni?! Természetesen igennel válaszoltam. Nem is mertem volna nemet mondani, akkor még nagyon fiatal voltam…

A Művész és édesanyja a gimnáziumi szoboravatáson 1991-ben

A Művész és édesanyja a gimnáziumi szoboravatáson 1991-ben

  • Hogyan fogott hozzá a munkához? Éjt nappallá téve a költő műveit olvasta, a róla készült tanulmányokat, portrékat szemezgette, vagy egyből belevágott? Egyáltalán, hogyan születik meg egy szobor?

Valóban körüljártam a témát. Tudnom kellett, ki is valójában az a Kölcsey? Aztán kialakult bennem a költő gyönyörűsége. Olvastam azt is, hogyan vesztette el a szeme világát. A javasasszony tanácsára betették a kemencébe, s egy zsarátnokból kipattanó szikra megvakította. Talán ennek köszönheti költészetének hihetetlen mélységeit. Egy félig látó ember szerintem befelé lát, befelé kezd el ásni, belső tájakon él. Gondolom, ez lehet az ő fantasztikus, hatalmas ölelésű költészetének titka. Bevontam a munkába Török Péter tájépítész barátomat és Fazakas Gábor építészt. Megkértem őket, alakítsák úgy át a teret a gimnáziumban, hogy ott állhasson a szobor.

  • Nem értem. Mi dolga lehet egy tájépítésznek egy gimnázium viszonylag kisméretű aulájában felállítandó szoborral?

Török Péter óriási nagy művész! Bár megkapta a Prima Primissima díjat, egyébként mindig besöprik őt az asztal alá. Talán mert hihetetlenül kedves, szerény ember. Biztos ismeri a Bazilika előtti gyönyörű teret? Na, az az ő munkája. Az én Szent István szobrom, ami ott található fent, a Sziklatemplom mellett, az is az ő általa tervezett téren áll. Nagyon sok mindent hozott már létre. Legutóbb Tatán álmodott meg egy pompázatos teret. Az a dilije, hogy olyan félelmetes szépségű és műgonddal elkészített burkolatokat varázsol, hogy az embernek tátva marad a szája. Nagyon nagy mester, most már itt tanít nálunk a Képzőművészeti Egyetemen.

  • Árulja el, kinek a vonásait viseli az Ön Kölcseyje? Sosem rejtette véka alá, hogy az alkotásaiban a barátai, ismerősei vonásait örökíti meg. A Gellért-hegyi Szent István szobor kövébe például a saját arcát véste, de modellje volt többek között Jankovics Marcell is. Kinek a fizimiskáját „vette kölcsön” a bronzszobor megformázásához?

Már régóta rájöttem, nálam csak úgy működik a munka, ha van egy élő, eleven ember, akit bevonok a folyamatba. Akár tud róla, akár nem. Kölcsey arcát Jékely Zoltánról mintáztam. Ő volt életemben az első költő, akit személyesen ismertem meg. Erdélyi ember volt, aki visszavette ősi családi nevét. Köztudomású, hogy az édesapja Áprily Lajos költő volt. Előttem van, ahogy pecabottal ment le a Dunára. Rögtön bevillant, hogy csakis ő lehet a Kölcsey! Az ő mozgása, végtelen finomsága, eleganciája predesztinálta őt, hogy modellként szolgáljon. Csodálatos ember volt.

A művész és alkotása

A művész és alkotása

Jékely Zoltán vonásai a szobron

Jékely Zoltán vonásai a szobron

  • Apaként tisztelt mesterének, Somogyi Józsefnek a fotóportréja itt függ a falon. Netán az ő szép, karakteres, markáns férfiarcát is felismerhetjük az Ön egyik szobrában?

Nem, dehogy is! Hozzá nem nyúlhatnék! Én soha nem mertem úgy ránézni, mint egy élő emberre. Én egy kis sodródó homokszem vagyok hozzá képest! Ő egy Félisten! Úgy is nézett ki. Mindenki szerette, mert barátságos, kedves ember volt. Lebilincselő! Ez a találó szó az ő egyéniségére. Most gerebléztük össze hárman az anyagát a Vigadóban, Karmó Zoltán, Feledy Balázs és én. (Feledy Balázs művészettörténész, Karmó Zoltán a Képzőművészeti Egyetem tanszékvezető tanára. A szerk.) Meg kell nézni, már csak azért is, mert hatalmas életmű az övé. Ez a kiállítás is foghíjas persze, de azért láttat valamennyit.

  • Eredeti koncepciója szerint Kölcsey alakja háttal állt volna a bejáratnak, s egy tükörből tekintett volna a belépőre. Ám ezt a zsűri „megpuccsolta”. Ez elég durva beavatkozás a művészi autonómiába.

Igen. Méghozzá egy bronztükröt képzeltem el. A zsűri viszont úgy ítélte meg, hogy ez tiszta hülyeség, és kész! Pedig szerintem gyönyörű gondolat volt!

Szoborsimogatás

Szoborsimogatás

Kölcsey a karddal és a bronztükörrel

Kölcsey a karddal és a bronztükörrel

  • Akkor ez a koncepció végérvényesen torzó marad, vagy esetleg meg lehet még valósitani az eredeti elgondolást?

Végül is nem tudom. Szerintem meg lehet. Csak meg kellene fordítani a szobrot, és felállitani elé egy bronztükröt. Talán elég lenne a mostanit felpolírozni.  Viszont én biztosan nem fogom javasolni. Ám ha valaki megteszi…Úgyis átsétálunk az interjú után a gimnáziumba, és akkor megmutatom, hogy képzeltem el.

  • A Kölcsey szobor másolata a költő szülőfalujában, a mai Románia területén Sződemeteren található. Ki kérte fel, hogy a legautentikusabb helyen is ott álljon nemzeti himnuszunk költőjének a szobra? S még egy fontos momentum: az ottani alkotás oldalát nem díszíti kard, szemben az eredetivel. Talán „meggondolta” magát?

Muzsnay Árpád erdélyi irodalomtörténész, író barátom egy alkalommal itt sétálgatott az Epreskertben, amikor meglátta az épp, hogy elkészült szobromat. Azonnal rácsapott, rögtön magával akarta vinni. Meg kellett értetnem vele, hogy ennek a Kölcsey Gimnáziumban van a helye. „Na jó, akkor csinálj egy másikat, azt fogom elvinni” – jelentette ki. Arra viszont figyelmeztetett, hogy feltétlenül kard nélküli Kölcseyt akar, mert a kardot biztosan ellopnák! Tudja, bronzból van…- mondja, s kacsint egyet. Ez a magyarázat.” (Ezen a ponton Nagy Ferenc megemlíti, hogy azóta Kölcsey Ferencet Sződemeter díszpolgárává avatták. Erre a hírre Kő Pál szinte gyermeki örömmel reagál, nem tudott róla).

  • Vélhetően ott volt Sződemeteren a szoboravatáson. Hogyan fogadták a helybéliek településük új büszkeségét?

A település lakóinak, legalább is akkor, semmiféle véleménye nem volt. Nem is lehetett, hiszen nem hívták meg őket. Ott volt viszont Tempfli püspök úr, Tőkés László, a megjelent állami tisztviselők nevére nem emlékszem. Viszont érkezett egy nagy autóbusz, rengeteg magyarral.  Forró nyár volt, talán augusztus.  Nekem át kellett öltöznöm. A feleségem azon aggódott, vajon hol? Hihetetlen vastag por borított mindent.  Végül talált egy füves placcot, ott húztam fel a másik gatyát, és a fehér inget. Majd jöttek a szokásos beszédek, köszöntők. Tudja, hogy van ez.

  • Ön tanyán született, Perespusztán, cselédsorban. Nagyon korán kiderült, hogy mesterien bánik a ceruzával és az ecsettel. Az édesanyja nem korholta az állandó mihaszna rajzolás miatt, nem küldte inkább kapálni?

Nem. Mivel ő is ügyesen bánt az ecsettel. Én már kisfiú koromban pénzt kerestem a festményeimmel, amelyekre ma már egyáltalán nem vagyok büszke. Gyönyörű giccseket festettem! Ha nem pingáltam egyikre, másikra elég hattyút, az anyám rám szólt: – Kisfiam, nem veszik meg ennyiért. Kell még két úszkáló hattyú!  Ha nem adtam be a derekamat, ő kipótolta. Többnyire ő mondta meg, mit fessek. Több hattyú, több pénz. Igy volt. Szörnyen néztek ki azok a képek! Az édesapám viszont gyönyörűen festett. Tanulta is, mégpedig Opitz őrnagytól a katonai iskolában, Kőszegen. Nemrégiben meg akartam vásárolni egy családtól a fennmaradt képeit, de még pénzért sem akarták odaadni mindegyiket.  De azért még nem mondtam le róla végleg, hogy megszerzem őket.

  • Egy interjúban elmondta, hogy az édesanyja vetett szemet az úrfira, aki aztán az Ön édesapja lett. Fordítva szokott történni, nem?

Anyám, akit ott lát a falon az egyik fényképen fehér ruhácskában, bevallotta nekem, hogy megtetszett neki az a pompás koma. Nem más, mint a fiatal nagyságos úr, a munkaadó gazdáinak a fia. Fogta magát, ellopta az úrfi lovát, és elvágtatott vele. Jól ismerte a lovat, szerette, gyakran etette is. Apám először méregbe gurult, aztán…látja, itt vagyok.

  • Alkotásai között rengeteg király- és történelmi szobor van, de ugyancsak fontos helyet foglalnak el a magyar irodalom kiemelkedő alakjairól készült alkotások is. Szent István, Aba Sámuel, III. Béla, Hunyadi János, Károly Róbert, Kossuth, aztán Mikszáth, Móricz, Sinka István, József Attila, Ratkó József, Bella István, Nagy Gáspár, Egressy Béni és még sorolhatnám. Ez egyfajta főhajtás a nemzet nagyjai előtt?

Talán a múltból, a múltamból fakad. Az édesapám nagyságos úr volt, egy elszegényedett dzsentri család sarja. Már nem volt mit elvenni tőlünk. Még kilakoltatni sem tudtak minket, hiszen egy tanyasi istállóban éltünk, egy másik családdal együtt. Egy szekrény, egy lócitromos tapasztás és egy rongyszőnyeg volt a választófal köztünk. Ennél már nem volt lejjebb. Aztán jött 56-ban a bujkálás apámmal a Mátrában. Édesapa nem rejtette véka alá a véleményét a „megátalkodott kommunistákról”. Próbáltunk valahogy megmaradni. Csete Gyurka erdész barátunk vitt fel minket az erdészházba, mert ő sejtette és mondta is, hogy lesz megtorlás. Apát 57-ben mégis elfogták, és 63-ig ült. Pedig sok kommunistát megmentett úgy, hogy levette a kötelet a nyakukról. Nem engedte, hogy fölakasszák őket. Azt mondta, majd a független magyar bíróság ítélkezik felettük. Aztán végül őt ítélte el a „független”, vagy nem független (sic!) magyar bíróság. A Mátrából apám felszökött Pestre Ilus nagynénémékhez, ott bujkált egy ideig. Amikor már nem bírta tovább, hazajött. Másnap hajnalban puskatussal beverték az ablakunkat és bilincsben vitték el. Védőügyvédje, aki egy személyben vérbíró is volt, eredetileg 13 év börtönt javasolt neki, arra való hivatkozással, hogy apám a rendszert akarta megdönteni. Az, hogy hat évet ült, egyszerűen vérforraló! Egy szabad embernek egy nap is sok, nem hogy hat év! Amikor az édesapám a 13 évet meghallotta, hanyatt esett, és elájult.

  • Nem fordult meg a család fejében 56-ban, hogy elhagyják az országot? Számos okuk volt rá.

Dehogynem. Apám nekem is mondogatta, hogy „ne csinálj ennek a rendszernek semmit, fiam, nem szabad. Nem érdemlik meg”. Anyám azonban kijelentette, ő nem megy sehova, ő itt marad. Ha akarunk, mi mehetünk. Ő döntött.

  • Azok a vészterhes idők elmúltak. A mi szerencsénkre itthon maradt, nem lett „külföldre szakadt”, magyar származású művész. Viszont az alkotásai láthatók nem csak Európa-szerte, például a Vatikánban, de a világ számos pontján is. Hogyan fog hozzá egy szobor megalkotásához?

Általában először csak firkálgatok, rajzolgatok. Tulajdonképpen nem is tudom részletezni. Egy biztos: dolgozom keményen. Lehet, hogy a Kölcsey rajzok is itt lapulnak valahol, valamelyik paksamétában, nem tudom. Viszont rövidesen úgyis ki kell pakolnom innen mindent, szedem a sátorfámat. Búcsút intek a tanításnak. Bevallom, nehéz szívvel teszem. Átadom ezt a műtermet az utódomnak, bár senki nem kötelezett rá. Én viszont úgy érzem, ezt kell tennem.

  • Eddig is kétlaki volt. Második otthona Heves, ahol létrehozott egy művésztelepet. Ott fogja elhelyezni az itteni kisebb múzeumnak is beillő relikviáit? A tanitás helyét végleg átveszi az alkotás?

Igen, hiszen Heves a másik szűkebb hazám. Már ki is néztek nekem egy takaros kúriát, csak rendbe kellene hozatni. Ott szeretnék berendezni egy műtermet. Sajnos sok pénzbe kerül, még nincs meg rá a fedezet. Tudja, egykor világhírű festőnek készültem, de másként alakult a pályám. Persze, nem bánom. Ezután viszont úgy tervezem, végre festeni fogok kedvemre.

  • Végezetül kérem, árulja el: a kitüntetéseken és díjakon kívül halmozza a neveit is. Az előbbi érdem, de az utóbbi? Az édesanyja után Pataki Lajosnak anyakönyvezték, édesapja Maczky Levente Lajosként akarta beíratni az iskolába. Zárójelben: nem sikerült neki, mert a tudós urak nem ismerték a Levente nevet. Végül Kő Pálként vált ismert művésszé. Barátai, tanítványai közül pedig sokan Lujos Mesternek szólítják.

„Valamiféle elmenekülés volt az a korból, abból a családból. Egy jó barátunk, dr. Darabos János főorvos úr fia, Zsolti gyakran lógott nálunk. Jó volt, mert nekem nem volt testvérem. Hozta a bandáját is, egész nap elvoltunk a kertben, a szüleim persze nem voltak otthon. Megettük, amit találtunk, bár alig volt valamink. Darabos bácsi látta, milyen szegényen élünk. Úgy segített nekünk, hogy megkért engem, iskola után minden nap vigyek nekik egy kupa artézi vizet, kupánként egy forintért. Később már két kupával kért. Ezzel már hatvan forintot kerestem havonta, míg édesanya havi keresete 420 forint volt. Szóval nekem a Darabos bácsi tanácsolta, hogy lehetőleg azonnal tűnjek el, menjek föl a „dzsungelbe”, Budapestre. Azt mondta: – Valamelyik kommunistának úgyis eszébe fog jutni, hogy az apád mellett te is ott voltál. Arra is figyelmeztetett, hogy a nevemet haladéktalanul változtassam meg. A katonaságnál már Kő Pálként sorakoztattak. A baj csak az volt, hogy eleinte nem hallgattam rá. Érti, ugye? A szakmai berkekben elterjedt Lujos mester nevet pedig egy görög szobrász  barátomtól, osztálytársamtól, Hondromatidisz Rigasztól kaptam. Ő egy fantasztikus ember volt. Hontalan és szomorú. Nemrég halt meg, szegény…De most már szedelőzködjünk, induljunk a Kölcseybe, mielőtt véget ér a tanitás. Tapasztalatból tudom, elvesztünk, ha akkor érkezünk – figyelmeztet az idő múlására.

A „kalapfüggő” Művész otthona előtt

A „kalapfüggő” Művész otthona előtt

Mediterrán idill a Munkácsy utcában

Mediterrán idill a Munkácsy utcában

Epilógus

Átsétálunk a közeli gimnáziumba. Kő Pál büszkén mutatja az Epreskerti Művésztelep vörös téglából épült, kovácsoltvas berakásokkal diszitett míves kerítését, amely az ő rektorhelyettesi idejében készült. Nagy bánatára pénz híján nem sikerült a kert teljes hosszában megépíteni, s egy rozsdás „holokauszt”-vaskerítésben folytatódik, ahogy ő nevezi. Talán, majd…reménykedik.  Útba esik a Mester lakóháza, két épület közé ékelt, mediterrán jellegű kétszintes hangulatos épület. Nem csoda, hogy nagyon kötődik hozzá, ékes kis szelence ez a környező, tekintélyt parancsoló bérházak között. A felső szint teljesen az övéké. Itt is van műterme. Mivel a gyerekei már kirepültek, a feleségével és két volt tanítványával (Ámmer Gergővel és Kotormán Ábellel) osztja meg a túl tágassá vált lakást. Befogadta őket, miután kitették szegénykéket – így fogalmaz – a kollégiumból. Úgy érzi, segítenie kell a tehetséges fiatalokat, hogy ők is szárnyat növeszthessenek. Ragaszkodik hozzá, hogy a bejárati ajtóban állva is készüljön róla egy fotó, már csak a ház szépsége, sajátos bája miatt. Az iskolába érve megsimogatja a szobrot. A Kölcseyt. – Jót tesz neki a simogatás, a kéz bőrének nedvessége, mondja. Hasonlóan teszünk mi is Nagy Ferenccel. A hűvös bronz belesimul az ujjainkba. Alig titkolt megilletődöttséggel úgy hisszük, nem csak a műalkotást, hanem a történelmi múlt egy szeletét is tapintjuk. Mint ahogy a Mester, a Kölcsey Ház Alapítvány létrehozói is remélik, hogy a karcsú szobor egyszer majd háttal áll a bejáratnak. Szemben a bronztükörrel. Ahogy alkotója egykoron megálmodta. Hisz csak meg kell, meg kellene fordítani.

Névjegy

Név: Kő Pál (eredeti nevén Pataki Lajos, majd Maczky Levente Lajos)

Születési hely, idő: Heves, Perespuszta, 1941. június 2. († Heves, 2020. június 7.)

Életpályája: 1968-ban végezte el a Magyar Képzőművészeti Főiskolát. 1978-tól a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára, 1991-től egyetemi tanár. 1993-tól a Magyarok Világszövetsége Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságának választott elnöke. 1986 óta a hevesi művésztelep alapítója. 1995 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 2001-ben Párizsban életmű-kiállítása nyílt 1966-ban.

Család: nős, házastársai voltak: Leelőssy Éva, Péterfy Gizella, Halassy Csilla szobrászművész. Gyermekei: Boldizsár, Virág, Benedek, Bálint.

Díjak: (válogatás)

Köztéri alkotások: (válogatás)

Síremlékek:

  • Kovay Lőrinc
  • Reich Károly
  • Bella István
  • Bubik István
  • Ráday Imre
  • Mészáros Lázár
  • gróf Batthyányi Kázmér
  • Heves (Halottsiratás, Feltámadás)