A Himnusz története


 

A XVI. századtól kezdve a korábbi templomi himnuszok nyomán Európa szerte néphimnuszok, nemzeti himnuszok keletkeztek..

A XIX. századot megelőző századokban Magyarországon a katolikus magyarság „néphimnusza” a „Boldogasszony Anyánk” és az „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga” kezdetű énekek voltak, a reformátusoké pedig a „Tebenned bíztunk, elejétől fogva” című zsoltárének volt. (Ezeket a hívek ma is éneklik, többnyire ünnepeken.) Népszerű volt – a hatóságok által többször betiltott – ún. Rákóczi-nóta is.

A XIX. század elejétől Magyarországon hivatalos ünnepeken az osztrák császárhimnuszt éneklik.

1790, augusztus 8.: Kölcsey Ferenc születése.

1810. november 7.: Erkel Ferenc születése.

A Hymnus kézirata

A Hymnus kézirata

1823. január. 22.: Kölcsey Ferenc megírja a Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból című költeményét. Az első publikálásakor még csupán Hymnus címmel, alcím nélkül jelent meg, viszont a költő összegyűjtött munkáinak 1832-es kiadásában és magán az – Országos Széchenyi Könyvtárban őrzött – kéziraton is ezzel a teljesebb, s a költemény szándékát közelebbről meghatározó címmel szerepel. (1989. óta január 22. napján ünnepeljük a magyar kultúra napját és 1993 óta ezen a napon tüntetik ki a pedagógusokat.) Feltételezések szerint Kölcsey költeményével tudatos kísérletet tett a magyar nemzeti himnusz megteremtésére. Ezzel a költeménnyel a klasszicizmus stíluseszménye helyett a nemzeti romantikának tört utat a magyar lírafejlődésben.

1828. december: Az Aurora című almanachban megjelenik a Hymnus.

1832: Kölcsey Ferenc első kötetében megjelenik a Hymnus.

1838. aug. 23.: Kölcsey Ferenc halála.

Bartay Endre

Bartay Endre

1844. február 29.: Bartay Endre, a Nemzeti Színház igazgatója pályázatot hirdet a Hymnus megzenésítésére. A határidő 1844. május 1. A Honderü 1844. március 9-i száma közli : „20 arany pályadíjt tűz ki a legjobb népmelodiáért – Kölcsey Ferenc koszorús költőnk Hymnusára ének és zenekarra téve.”

Erkel Ferenc

Erkel Ferenc

1844. február után Erkel Ferenc megírja a Himnusz zenéjét. Az 1910-es Erkel-centenáriumra kiadott Erkel-emlékkönyvben így szerepel a vele interjút készítő fiatal Gárdonyi Géza anekdotikus lejegyzése az idős Erkel visszaemlékezéséről:

„Csend van. Ülök és gondolkodok: hát hogy is kellene ezt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe. És ott a szoba csöndességében megzendülnek az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem, és hang hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a himnusz.”

1844. május előtt Erkel Ferenc benyújtja pályaművét a Nemzeti Színházhoz. Tudjuk, hogy a magyar zenei nyelvet megújítani akaró Erkel a Hymnus megzenésítésének kéziratát „Itt az Írás, forgassátok / Érett ésszel, józanon. Kölcsey” jeligével küldte be, és „Deák Ferencz úrnak tisztelettel” ajánlotta.

Himnusz Deák Ferencz úrnak ajánlva

Himnusz Deák Ferencz úrnak ajánlva

Himnusz kottája

Himnusz kottája

Itt az írás forgassátok

Itt az írás forgassátok

1844. június 15.: A Nemzeti Színház igazgatósága által felkért bizottság elbírálja a beérkezett tizenhárom pályaművet. A bizottság elnöke Petrichevich Horváth Lázár, a Honderű igazgató tulajdonosa. Jegyzője: Nádaskay Lajos, a Honderű szerkesztője. Tagjai: Binder Sebestyén, a Nemzeti Színház énektanára, Braeuer Ferenc, a belvárosi templom karnagya, Kaiser Ferenc, Mátray Gábor, a Zenede igazgatója, Schindelmeisser Lajos, a pesti német színház karmestere, Winkler Angelo, zongoraművész, Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede.

Döntésük: „A 20 darab arany jutalom egyhangúlag az első szám alatti, s következő jeligés pályaműnek ítéltetett oda: ’Itt az Írás, forgassátok érett ésszel, józanon. Kölcsey.’, mint a melly a mellett, hogy magyar jellemű s a költemény szellemét leginkább megközelítő, a két főkívántatóságot is, a dallamegyszerűséget és hymnusi emelkedettséget legszerencsésebben egyesíté.”

1844. június 16.: Szigligeti Ede, mint a Nemzeti Színház titkára közzéteszi a bizottság döntését.

1844. július 2.: A az Erkel Ferenc által megzenésített pályamű bemutatója a pesti Nemzeti Színházban.

Nemzeti Színház

Nemzeti Színház

Honderű, 1844. július 6.: „A jeligés levélkék a színpadon a rendezőség és színházi titoknok jelenlétében, a bírálóválasztmány jegyzőkönyvének felolvasása után felbontatván, a nyertes pályamű szerzőjének derék maestronk s karmesterünk, Erkel Ferenc kiáltaték ki. Szívesen osztozunk a közönség élénk éljenkiáltásiban, mellyekkel a nyertes szerzőt kihívá. Most csak az van hátra, hogy Erkelünk gyönyörű hymnusát többször adassék alkalom hallani, megismerni, megtanulni, annak jelessége kezeskedik, hogy az nem sokára a legnagyobb népszerűséget vívandja ki magának, s valódi magyar néphymnussá válandik.”

Honderű, 1844. július 13.: „Erkel úr’ gyönyörü Hymnusa mult kedden ismételteték szinünkön. E hymnus E. úr’ egyik legsikerültebb müve, melly, mint e derék maestro’ minden szerzeménye, többszöri hallás által csak nyer kedvességben. Wagner műárus urnál rövid időn belül meg fog jelenni, mire mind helybeli, mind kivált vidéki tisztelt olvasóinkat figyelmeztetjük, kiknek ekképp legkényelmesb ut nyilik, e jeles néphymnust megismerni, sajátunkká tenni, melly sem az angol ‘God save the King’, sem az osztrák ‘Gott erhalte’ mögött nem marad, hanem a legjobb néphymnusok’ körébe sorozandó.”

1844. augusztus 10.: A Himnusz először szólal meg nyilvános népünnepségen: az óbudai hajógyárban a „Széchenyi” nevű gőzös vízrebocsátásánál. A Honderü 1844. augusztus 17-i számában következőképpen számol be róla: „…erőteljes diapasonokban kezde zengeni ama fölséges néphymnus, mellyet Kölcseynk és Erkelünk’ egyesült lantjaik teremtének. Szent lelkesedés rezgé át a hallgatóságot, az erősmellű férfi és csengő hangú énekesnők’ minden szavára, melly erélyezve az érczhangszerek’ teljes harmoniája által, valóságos nemzeti hymnusszá magasult. Három izben álla be átalános szent szünet, és három izben ismételteték a nemzet’ hymnusa.”

1844. augusztus 15.: a Hymnus először szólal meg egyházi ünnepségen, liturgikus keretek között: a pesti őrhad zászlószentelésén kb. ötvenezer ember jelenlétében, Rákos mezején. Erről így tudósított a Honderü 1844. augusztus 17-én: „A szent mise elkezdődék; mit átalában magyar ének kisére. Fölmutatás alatt a szép Kölcsey-hymnust hallatván a zenekar.”

1844. augusztus 25.: A pesti vaknövelde vizsgaünnepélyén a tanítványok a Himnusz-t éneklik a megyeháza nagytermében.

Himnusz Deák Ferencz úrnak ajánlva

Himnusz Deák Ferencz úrnak ajánlva

1844. szeptember 10. körül: A Himnusz kottája megjelenik Pesten, Wagner József kiadónál. Az énekes zongorakivonat lehetővé tette a mű országos terjedését. Vas Andor (Kelemenfy László álneve) már a nyomtatásban megjelent művet elemzi.

Kolozsvári Nemzeti Színház

Kolozsvári Nemzeti Színház

1844. november 27.: A kolozsvári Nemzeti Színházban előadás után a színészek eléneklik a Himnuszt.

1845. május 16.: Deák Ferenc és Vörösmarty Mihály erdélyi útján Kolozsvárott az ünneplő közönség a Himnuszt énekli, melyről az Erdélyi Híradó így számol be: „Több száz fáklya világánál a helybeli hangászkar” felvonulását követte „megdicsőült Kölcseynk hymnuszának a tisztelgő fiatalság általi eldallása”. Deák Ferenc „beszéde alapjául az eldalolt hymnusz azon szavait: .megbűnhődte már e nép a multat s jövendőt” választja. (Erdélyi Híradó – Pesti Hírlap, I845. május 27.)

1847. augusztus 31.: Pesten István nádor köszöntéséül a Hymnus és a Szózat együtt hangzik el.
1848. március 15.: Pesten a Nemzeti Színházban este Katona Bánk bánját adják, de a közönség egy idő után a Rákóczi-indulót követelte, majd a Marseillaise következett, s ennek eljátszása után adták Erkel Hunyadi Lászlójából az első felvonás fináléját, a „Meghalt a cselszövő” kezdetű kórusművet, ezt követte Petőfi Nemzeti dala Egressy Gábor előadásában, majd népdalokat énekeltek, s ezután játszották „Erkel zenéje szerint Kölcsey hymnuszát, Egressy Béni zenéje szerint Vörösmarty Szózatát”, végül a Rákóczi-induló hangjai kíséretében hagyta el a közönség a színházat. (a Pesti Divatlap 1848. március 19-i tudósítása szerint)

1848. március 25.: Marosvásárhelyen a fáklyásmenetben felvonuló ifjúság a Himnuszt énekli az Erdélyi Híradó 1848. április 4-i tudósítása szerint.

1848: A forradalmi törvényhozás csak a nemzeti felségjelek, a címer és a zászló ügyében intézkedett, hivatalos himnuszt nem jelölt ki.

1848. augusztus 20.: a Hymnus először szólal meg hivatalos állami ünnepségen, a budavári Nagyboldogasszony-(ma Mátyás-) templomban (ennek hitelessége kérdéses). Himnuszunk a magyarság együvé tartozásának tudatát, nemzeti és államiságunk érzését hivatott reprezentatív formában kifejezni.

A szabadságharc leverése után magyar földön a „Gott erhalte” (osztrák császári himnusz) lesz a hivatalos himnusz, egyben a nemzeti elnyomás jelképe is. (Ilyen értelemben használja fel majd Bartók is Kossuth című szimfóniai költeményében.) Hivatalosan tiltják, mégis 1850. március 26-án a Nemzeti Színházban a pesti gyermekkórház javára adott műsor végén, 1850. augusztus 20-án pedig Nemzeti Színházban Losonc megsegítésére tartott díszünnepségen még a Hymnust éneklik.

1850-es évek Amíg a negyvenes évek végén ünnepi alkalmakkor felváltva vagy együtt énekelték a Hymnust és a Szózatot, addig az ötvenes években a Hymnus lett a nemzeti érzelmeket jobban kifejező népének.

1856. május 18.: Kölcsey Ferenc síremlékének felavatásán Csekén a pataki kántus a Himnuszt énekli. Erről a pataki kántus évkönyve így emlékezik meg: „Csekei utunk diadalmenethez hasonlított. Nemcsak a hallgatóság, hanem az egész haza méltánylatát és dicséretét megszerzénk.”

1856. május 6.: Pesten bemutatják Erkel és a Doppler testvérek I. Ferenc József és Erzsébet királyné tiszteletére közösen komponált Erzsébet című operáját. Az Árpád-házi szentekről készült mű II. felvonásában a harangkar után felcsendült a Himnusz.

1856. december 30.: Széphalmon a Kazinczy-ünnepélyen is elhangzik Kölcsey Hymnusa.

1856. április 30.: Pesten a belvárosi templomban elhangzik egy rekviem Széchenyi István gróf emlékére; a templom köré mintegy 80 000 ember gyűlik össze s a Himnuszt és a Szózatot éneklik.

1856. április 4.: Lőcse – Szepes megye közgyűlésén az iglói dalárda a Himnuszt és a Szózatot énekelte Széchenyi arcképének leleplezésekor.

1856. augusztus 22.: Pesten a színház fennállásának 25. évfordulóján a Nemzeti Színház egész társulata, a budai Népszínház tagjaival kiegészülve előadja a Himnuszt Erkel Ferenc vezényletével.

1856. december 14.: Pesten az országgyűlés megnyitása alkalmából az ünnepi mise után a Himnusz hangjaira vonult be I. Ferenc József a trónterembe.

1867: Gyökeres változást a kiegyezés hoz a Hymnus kultuszában. Ettől kezdve hazafias és társas összejöveteleken, nyilvános ünnepségeken, az iskolákban szokássá válik, hogy a Himnuszt vagy a Szózatot éneklik. Bónis Ferenc szerint „1867-től, közvetlen funkcióján túlmutatva, történelmi alapdallammá válik, melyet nemegyszer együtt idéznek Egressy Szózat-melódiájával.”

Ugyanebben az évben Mosonyi Mihály két énekhangra és zongorára átírja a Himnuszt, Erkel Ferenc pedig Dózsa György című operájának fináléjában feldolgozza a Himnusz melódiáját, felvillantja a „megbűnhődte már e nép” gondolatát, reményét.

1870-es évek: Megszületnek Liszt Ferenc zongorára majd szimfonikus zenekarra írt fantáziái Szózat és Himnusz címen, egybeszőve a két nemzeti dallamot.

1875: Megjelenik az első Kölcsey monográfia, Vajda Viktor munkája, melyben először olvashatunk némiképp részletesebb elemzést a Hymnusról mint irodalmi alkotásról.

1885: Megjelenik a második monográfia Kölcseyről, Jancsó Benedek műve, hol a Hymnusról írva erősebb hangsúlyt kap a mű hazafias jellege, s megfogalmazódik az az értékelés, mely hosszú ideig, voltaképpen napjainkig minden megemlékezés alaphangja lesz.

1887. augusztus 22.: Erkel Ferenc a Nemzeti Színház megnyitásának 50. évfordulójára írt Ünnepi nyitányában összekapcsolja saját eredeti művét Egressy Béni Szózathoz írt zenéjével; idézi a Hymnus dallamát és finom stilizációval melléje komponálja a Szózat kezdő motívumát.

1893. június 15.: Erkel Ferenc halála.

1894. április 1.: Budapesten Kossuth Lajos ravatalánál a Nemzeti Múzeumban a budai dalárda elénekelte a Himnuszt, majd a temetési menetben is többször elhangzott a Szózattal együtt.

1898: Budapesten a március 15-i események félévszázados évfordulója kapcsán is sok helyütt hangzik fel a Himnusz, pl. a polgárság Nemzeti Lovardában tartott ünnepségén; a Nemzeti Múzeum előtti ünnepség után pedig a Várba induló menet a Kossuth-nótát, a Himnuszt és a Marseillaise-t énekelte.

XX. század eleje: Kölcsey Hymnusát Erkel zenéjével nemzeti imaként emlegetik, ugyanakkor sajtópolémia is keletkezik: ellenezték a Himnusz templomokban való éneklését, mert nem szerepel az engedélyezett liturgikus énekek között, a „Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt” rész pedig dogmatikai szempontból kifogásolható.

1903. április 4.: Budapesten a képviselőházban Pap Zoltán képviselő interpellációja nyomán vita keletkezik: miként lehetséges, miszerint „több nép- és felsőbb iskolában a közoktatás vezetői annyira megfeledkeztek magukról és a magyar állam tekintélyéről, hogy egy velünk jogilag szerződéses viszonyban, de tényleg ellenséges lábon álló államcsoportozat himnuszát, az u.n. »Gotterhalte«-t énekeltetik?” A vita nyomán Rátkay László képviselő javaslatot tett az egységes magyar nemzet himnuszának törvénybe iktatására. A Rátkay által benyújtott törvényjavaslat tárgyalását az egymást váltó egyik kormány sem tűzte napirendre.

Törvényjavaslat

Törvényjavaslat

1903. július 16.: Reich Aladár bajai képviselő július 16-án a következő szavakkal méltatja a himnuszt: “És amikor a nemzeti himnusz hangjai felhangzanak, ünnepélyes felállással, fedetlen fővel hallgatja meg azt mindenki és felmagasztosult lélekkel érzi át a nemzet multjának és jövendőjének bánatában és reménységében egybefoglalt szent fogalmát a hazának.”

1906: Rákóczi és Thököly hamvainak hazahozatala kapcsán legtöbbször a Hymnust énekelték.

1908. október: Ellenvélemény jelenik meg a Himnusszal kapcsolatban: Eötvös Károly tárcája a Pesti Hírlapban Az első nemzeti dal címmel és azt kifogásolja, hogy zenéje „zsoltáros jellegű, sehogy se lelkesítő s nem is magyar”. Visszatért az a már korábban is elhangzott vélemény, amely szerint a „nemzet dicső dalának, a nemzeti himnusznak, panaszból és siránkozásból állni nem szabad”.

1913: Felmerül a Hymnus törvényes védelmének kérdése. Egy felvidéki kocsmai összeütközés során az ott iszogató tanító a Hymnus játszását rendelte a cigánybandától, mikor az ugyancsak ott iszogató szlovák pap köpött egyet és megrendelte a „Hej Szlovacit”. A konfliktussá fajult igényeltérés bíróság elé került, az ügy megjárta a törvényszéket, a táblát, végül a királyi Curia elé jutott, ahol úgy döntöttek, hogy a szlovák pap ittas emberek közötti megnyilvánulása nem minősíthető izgatásnak, s felmentették a papot.

1918. október 23.: Debrecenben az egyetem felavatásakor valószínűleg utoljára hangzott el Magyarországon a Gott erhalte himnuszként.

1918–1919: Az Osztrák-Magyar Monarchia fölbomlása után a megcsonkított, de független Magyarország „hivatalos” himnusza lett a gyakorlatban Kölcsey Ferenc és Erkel Ferenc alkotása.

1923: Dohnányi Ernő  hármas zenekarral idézi a Himnusz, a Szózat és saját Hitvallás – Nemzeti ima című (alcíme Magyar Hiszekegy) művének témáját Pest, Buda és Óbuda egyesüléséből 1873. november 17-én született Budapest 50. évfordulóját köszöntő Ünnepi nyitányában. Továbbá, megjelenik Horváth János alapvető tanulmánya, A Himnusz a Napkelet című folyóiratban és Krúdy Gyula írása A Himnusz bölcsőjénél című a Nyugatban.

1923. június 10.(!): Mátészalkán országos ünnepséget rendeznek a nemzeti ima születésének századik évfordulóján (az évforduló pontos dátuma január 22. volt).

1939: Minisztériumi rendelet, mely úgymond a könnyebb énekelhetőség kedvéért kimondja, hogy a „Hozz rá…” helyett „Hozz reá…” énekelendő.

1945–1949 közötti időszak: Az ún. szocialista országok közül Magyarországon, valamint Lengyelországban és Csehszlovákiában maradhatott meg a „régi” himnusz.

1949: Nem sokkal a nemzeti címer lecserélése után Rákosi Mátyás és Révai József tervbe vette, hogy Illyés Gyulával új himnusz-szöveget írat, melyet majd Kodály Zoltán fog megzenésíteni. A terv azonban a két művész kiállása miatt nem valósult meg. Illyés nem vállalta, a kommunista rendszer által respektált Kodály pedig egy születésnapi fogadáson, amikor Révai unszolta, hogy írjon új himnuszt, állítólag csak ennyit mondott: „Minek, jó a régi!”, „Nekünk már van egy igen szép és tisztességes Hymnusunk. Nincs szükség más Hymnusra.”. Többen úgy tudják, Kodály ezt is mondta: „Száradjon el a keze annak, aki hozzá mer nyúlni a Hymnushoz!” Rákosiék végül azt a megoldást választották, hogy a Magyar Himnusznak csak a zenéjét játszották, de a szövegét nem énekelték, némán hallgatták végig.

1951: Kölcsey-kiadás ideológiai magyarázata, mint az értelmezés szintjén történő kisajátítás kísérlete.

1952: Pécs – a szovjet Mojszejev-együttes vendégszereplése. Műsorukat a pécsi Nemzeti Színházban a Himnusz magyar nyelvű, ének-zenekari megszólaltatásával kezdték. A magyar közönség tapsviharral köszönte meg az orosz vendégek gesztusát.

1956-os forradalom és szabadságharc: A Himnusz – a Szózat, a Boldogasszony anyánk és Beethoven Egmont-nyitánya mellett – szimbólummá vált.

1957: A forradalom és szabadságharc leverését követően készült el Lajtha László VII. („Forradalom”) szimfóniája, melynek eredeti címe „Mártírok siratója” volt. A címet később baráti tanácsra „Ősz”-re változtatta. A zárótétel kódájában – harang és rézfúvósok hangján – szólal meg a Himnusz dallamának az első sora. A „magyar” szóra eső résznél a dallamot az egész zenekar hangereje tapossa el. (A mű első hivatalos bemutatója 1990. október 23-án volt, az Operaházban, az Antall-kormány jelenlétében.)

1957–1989: A Kádár-diktatúra idején állami rendezvényeken és iskolai ünnepségeken a Himnusz többnyire csak a szovjet himnusszal és/vagy az Internacionáléval együtt hangozhatott el.

1989. január 22.: A Himnusz születésnapja a magyar kultúra napja. 1993-tól kezdve ezen a napon tüntetik ki a pedagógusokat is. (A Himnusz szövegének kéziratát január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc.)

1989: 1989. október 23-ától hatályos XXXI. tv 36. §-a kimondja: “a Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.” Ez a szöveg került be a 2011. december 31-ig hatályos Alkotmányba is. (XIV. fejezet, 75 §).

A rendszerváltás után az új magyar útlevelekben is megjelenik a Himnusz; egyrészt a műanyag adatlapon dombornyomással látható a kézirat szövegének részlete, másrészt pedig az útlevél oldalain UV-fény alatt látható a megzenésítés kottájának részlete.

2010. kora ősz: Megjelent a médiában az a felvetés, hogy a tervezett új alkotmány szövegének preambuluma az „Isten áldd meg a magyart” sorral kezdődjék.

2012. január 1.: Hatályba lép Magyarország új alaptörvénye, melynek első, Nemzeti hitvallás c. része a Himnusz első sorával kezdődik: Isten, áldd meg a magyart! Az Alapvetés I) cikk (3) bekezdése kimondja, hogy Magyarország himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.

2017. július 3.: Kölcsey Ferenc testvérének, Sámuelnek egyenes ági leszármazottja, Fáy Péter aláírja az Országos Széchényi Könyvtárral (OSZK) a Himnusz eredeti kéziratának őrzésére kötött letéti szerződés határozatlan időre történő meghosszabbítását (a kéziratot Kölcsey oldalági leszármazottja, László Magda 1944 nyarán, a II. világháború pusztításától félve helyezte el letétként az OSZK-ban).

 

Forrás:
Magyarország alaptörvénye (Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2012.)
http://gondola.hu/cikkek/57510 (Mikó Eszter cikke)
http://www.arssacra.hu/ArsSacraII/ArsSacraII-C4.htm (Cs. Varga István irodalomtörténész tanulmánya)
http://www.nemzetijelkepek.hu/himnusz.shtml
http://erkel.oszk.hu/tan/himnusz