szatmárcseke – az érett költő és politikus 


 

Szatmárcseke

 

Szatmárcseke a Felső-Tisza vidékén, a Tiszaháton található, az ukrán határ mentén. Minden oldalról folyóvíz veszi körül. Északon és észak-nyugaton a Tisza, keleten a Túr-csatorna, délen pedig a Túr folyó. A megyeszékhelytől – Nyíregyháza – megközelítőleg 90 km-re fekszik a község.

Cseke honfoglaló nemzetségek, nagycsaládok szállásterületéből szerveződött faluvá. A település első írásos emléke III. Béla király idejéből való. Ez egy király által kiadott oklevél, mely a czégényi monostorral kapcsolatos birtokviszonyokat rendezte. Ebben Csekét, mint saját templommal rendelkező települést említik. Ekkor még Cheke alakban írták a nevét. 1344-ben Nagy Lajos király adott itt földet a Kölcseyeknek, akik a Kende családdal rokonságban Ond vezértől eredeztették magukat. Alapvetően ez a két család határozta meg Szatmárcseke sorsát. Mindkét família az ősi foglalás jogán tartott igényt Csekére, s uralták is a községet több-kevesebb állandósággal a rendiség korában mindvégig. Rajtuk kívül rendelkeztek itt területtel a Báthori, Werbőczy, Rhédey, Pongrácz, Gulácsy és más nemesi családok is. Cseke lakossága a mohácsi vész előtt körülbelül háromszáz főre volt tehető, ennek alapján Szatmár megye átlagosnál népesebb települései közé sorolták a falut.

Cseke és szomszédjai a középkor végén (Engel Pál után)

Cseke és szomszédjai a középkor végén (Engel Pál után)

A település az évszázadok során sokat szenvedett mind a természeti csapásoktól, mind az idegenek behatolásától. Az árvíz nyolc-kilencszáz évig mindennapos vendég volt Csekén. Olyannyira, hogy alig volt lakosa, aki csónakot ne tartott volna. Emiatt a területen a malária is elterjedt betegségnek számított.

A község pecsétje 1789-ből

A község pecsétje 1789-ből

 

1784–1787-ben, az első hivatalos népszámláláskor a kb. 6360 katasztrális holdnyi határú Csekén 806 lakost vettek számba. 1831-ben kolera pusztított az országban, Csekén is sok áldozatot szedett. 1865-ben majdnem teljesen leégett a település.

1871–1950 között Cseke, majd Szatmárcseke nagyközség lett. A Cseke elnevezést a helységnevek törzskönyvezése során, 1907-ben változtatták Szatmárcsekére. Ennek az oka az volt, hogy több, az ország más megyéiben (Bars, Nógrád) fekvő település is ezt a nevet viselte. A község történetével foglalkozók említik, hogy felmerült ekkor – a község részéről – a Kölcsey-Cseke elnevezés használata is.

1880-tól a századfordulóig folyamatosan emelkedett a lakosság száma, a 20. század első évtizedében azonban drámai változás következett be. A nagyarányú visszaesés mögött az ok az intenzív kivándorlás lehetett. Az 1900-as évek elején körülbelül háromszáz főre becsülhető a kivándoroltak száma. Az első világháború emberveszteségei csak tovább erősítették ezt a folyamatot. 1930-ra megfordult a trend, és egészen 1960-ig növekedett a község lélekszáma, azután újra a negatív tendencia indult be, elsősorban a természetes szaporulat csökkenése és az erőteljes elvándorlás következtében.

Szatmárcseke madártávlatból

Szatmárcseke madártávlatból

 

Kölcsey Szatmárcsekén

Kölcsey Ferenc, a költő feltehetőleg 1814 decemberében járt először Csekén, még a testvéreivel való birtokosztozkodás előtt. Eleinte abban reménykedett, hogy függetlenségét és szabadságát itt fogja megtalálni rokonai közelségében. 1815. április 8-án írta meg Kazinczynak, hogy végleg Csekére költözött.

A néhány hónappal korábbi optimista várakozás keserűségbe csapott át. Bizonyára köze volt ehhez Kölcsey lelki alkatának, de legalább annyira a helynek, az itteni rokonoknak, a közbirtokos tulajdonlási formával együtt járó civakodásoknak, a fizikai és szellemi elzártságnak. Az amúgy is túl érzékeny, magányosságra, ugyanakkor gondolati és érzelmi elmélyülésre vágyó, folyton méltó szellemi társat kereső Kölcseynek ezért is lehetett menekülés a közéleti szerepvállalás. Az itt megélt élmények és társadalmi viszonyok erősítették fel benne a hazaszeretetet, a közösségért érzett felelősséget. Az 1829-ben elnyert megyei jegyzőség, majd 1832-ben a főjegyzőség, végül az országgyűlési követség adott Kölcseynek alkalmat arra, hogy országos politikai ügyekben is megszólalhasson és méltó példaképévé váljon a haladó fiatalságnak.

A csekei ház

Az udvarház egy háromholdas telken feküdt Kölcsey János és Mészáros József szomszédságában. A lakás az utca hosszában foglalt helyet, a többi csekei házhoz hasonlóan. Az udvarház épületei egytől egyig rossz állapotban voltak ekkor. A ház zsindellyel fedett, kívül tapasztott és alápincézett téglaépület volt. Tornácos, az utca felé öt ablakkal, amelyek vasráccsal voltak ellátva. Egy nagyobb (ebédlő) és egy kisebb oldalszobára tagolódott, illetve az udvar felől volt még egy nagyobb szoba és konyha, feltehetően a kettő között előszoba is. Az udvaron cselédház állott, dél felől pedig L formára épült, zsindellyel fedett istálló, középen kocsiszínnel, s az istálló háta mögött sertésól és egy ócska hízóól. A kertben jó állapotban levő zsindelyes csűr és góré állt.

1815 után ezt a házat javíttatta ki Kölcsey Ferenc lakható állapotúra. Azt tervezte, hogy öccsének és egy rokonának bérbe adja az épületet, illetve jószágait, földjeit, és ebből tudja majd fedezni Pesten való tartózkodását. Ádám öccse azonban rosszul gazdálkodott, adósságokat halmozott fel, így a gazdálkodást át kellett vennie tőle.

Testvére, Ádám 1827-ben váratlanul meghalt, ettől kezdve sógornőjével és unokaöccsével, Kálmánnal éltek egy fedél alatt. 1827. november 1-jén írja Szemerének: „Nekem most külön szobám nincs; csendességem és magányom a szónak legbetűszerintibb értelmében, egyetlen pillanatig sincs.”

Közéleti szerepvállalása idején 1829-től 1835-ig Nagykároly, Pozsony és Pest között élte életét, de haza mindig Csekére tért vissza. 1835-ben a követi tisztségről lemondott, végleg visszaköltözött Csekére, és átalakíttatta az épületet. „A ház tornácocskáját lerontattam, s helyette kamrácskát és fürdőszobát rakattam. Az előszobába kemencét tetettem, a könyvtáramat az ebédlőből a kapu felé nyíló szobába állítám fel. Észak és nyugat felé kőkerítést állíttattam…” Az új háznak „előcsarnoka”, vagyis nyitott ambitusa is volt, az álmosdi kúrián láthatóhoz hasonló, amely Varsányi János 1853-ban készített rajzán jól látható. Obernyik Károly, Kálmán nevelője és Kölcsey patvaristája (joggyakornok, mellesleg udvari besúgó) jegyezte fel: „Tavasszal és ősszel midőn a nap éltető sugarai oly kedvesek, reggeli előtt vagy után háza előcsarnokában szerete üldölgélni, élvezve a langy verőfény és falusi lég kellemes benyomását.”

A csekei ház az átépítés után Varsányi rajza alapján

A csekei ház az átépítés után Varsányi rajza alapján

Kölcsey Ádám özvegyét nagy veszteség érte a költő halálával, aki férje elhunyta óta gondoskodott róla és fia, Kálmán neveléséről is. 1838. augusztus 24-ét követően Szuhányi Josephinnek köszönhetően, – aki minden erejével a költő hagyatékát gondozta – semmi nem változott a csekei lakás elrendezésében és tárgyaiban, egészen 1854-ig, Josephin haláláig. Így lehetséges, hogy Varsányi Imre 1853-ban az eredeti berendezést tudta ábrázolni a költő dolgozószobáját illetően, illetve a csekei ház 1835-ben végrehajtott átépítése utáni állapotát is megörökíthette.

Kölcsey végrendeletében könyveit az Akadémiai Könyvtárra hagyta. Ezek nagy része 1866-ra érkeztek csak meg, de besorolták őket a többi könyv közé, így ma már nagyon nehéz lenne kiválogatni és külön kiállításként bemutatni a költő könyvtárát. Lukácsy Sándor ezt írta róla: „(Pestre érkezve… már jónehány darab hiányzott belőle. A becses adományt sajnos besorolták a milliós könyvtömegbe, s ma már csak igen fáradságos munkával lehetne esetleges lapszéli jegyzetek megtalálásának reményében Kölcsey könyveit kikeresgélni s azonosítani … de fennmaradt az átvételkor készített lista: a nagy önművelő szellemi tájékozódásának, művei és levelei mellett, legfontosabb és eddig kiaknázatlan forrása.”

A költő dolgozószobája Varsányi rajzán

A költő dolgozószobája Varsányi rajzán

Kölcsey csekei lakóházát 1889-ben a Kende család lebontatta, a Vasárnapi Újságban így adtak hírt az eseményről: „Szatmár megye nemes szülöttjének, a magyar irodalom kitűnőségének, Kölcsey Ferencnek szülőházát Csekén lerombolták. Férfikora nagy részét itt töltötte. A ház most is Kölcsey rokonsága birtokában volt, de mivel már elavult, lerontották, hogy kényelmesebbet építsenek helyébe.”

A Kölcseyek Csekén

Csekén a 19. században a Kende és a Kölcsey család között lévő perpatvar volt a jellemző, annak ellenére, hogy ősidők óta rokoni kapcsolatban állott egymással a két család. Helytörténészek nem tudnak olyan esetet említeni Szatmárcseke határhasználatával, a belső rend megszervezésével, a tilalmak elrendelésével, az utak, töltések javításával, az erdők használatával kapcsolatban, hogy a nemzetségi tagok valamelyike ellent ne mondott volna a legésszerűbb javaslatnak is, ha az nem tőle származott. A legkisebb szóváltás is évtizedekig tartó perré duzzadt aztán. Az 1800-as évektől nem találunk példát arra, hogy Csekén bármilyen ésszerű kompromisszum megszülethetett volna. A Kölcseyek azonban egymást sem kímélték. A családban szájról szájra járt az a történelmi monda, mely szerint „…még hajdan, mikor egy-egy várért vagy kevesebbért a hatalmas urak sok vért ontottak, egy Kölcsey hadakozott egy Domahidyval, s megölte azt. Az özvegy Domahidyné pedig megátkozta őt, hogy ne lenne soha egész családjában egyik atyafi a másikkal békében.” (A mondának van alapja: 1352-ben Dománhidai Miklós megöléséért az akkor élt öt Kölcsey testvér kénytelen volt átadni Ököritó és Mácsa birtoka felét – vérdíj gyanánt.)

A viszályok gyökerét valószínűleg a csekei határ közbirtokossági tulajdonlása jelentette. Ennek megfelelően a szántóföldeket, réteket, erdőket, legelőket, nádasokat közösen birtokolták, és évenként egymás között kiosztották, Csekén ezt nyílhúzással döntötték el. Ez, bármennyire igazságosnak tűnt is, sohasem sikeredhetett úgy, hogy a nyílhúzók valamelyikének az érdeke ne sérült volna. Hol az egyik, hol a másik család kapta laposabb (így vizesebb) helyen a szántóját, hol az egyiknek, hol a másiknak járta meg előbb az árvíz a rétjét. Az izgágább tulajdonosok ebbe utólag nem tudtak beletörődni, és az előzetes egyezségeket sorban felrúgták. A nemesi önzés, irigység lengte be ekkor Csekét, főleg a költő unokatestvérének, Kölcsey Mihálynak köszönhetően, aki a legösszeférhetetlenebb volt közöttük. Az alábbi példa is ezt mutatja: miután a tavaszi jeges ár, majd a nyomában beköszöntő májusi szárazságok több éven át megviselték a falut, 1822-ben Kende Pál – a rokonság támogatását bírva – azt javasolta, hogy az őszi áradások miatt ugarban maradt földekből – nyílhúzás alapján – szántsanak fel tavaszi vetés alá egy darabot. Földesurak, közbirtokosok, az egyház, az adózó lakosság egyaránt támogatta a tervet. Kukoricát, zabot, dohányt, hüvelyeseket reméltek termelni az ugaron lévő, legfeljebb legeltetéssel hasznosítható területen. Kölcsey Mihály azonban ellentmondott Kende Pál javaslatának a neki unokatestvér költő, Kölcsey Ferenc esetleges haszna miatt. Elmaradt hát a lakosság haszna is, és tovább mérgesedett, éleződött a viszály Kölcsey Mihály és Kölcsey Ferenc között.

A Kölcseyek leszármazása XVIII–XIX. század

A Kölcseyek leszármazása XVIII–XIX. század

1831-ben az egész országon pusztító kolerajárvány Csekén is megjelent. A települést júliusban teljesen lezárták, minden vízen lévő csónakot, dereglyét, hajót, uszályt, tutajt szárazra vontattak. A lakosok a határba sem mehettek ki dolgozni. A zárlat még szeptemberben is tartott, az aratás megtartását is csak Kölcsey Ferenc kérvénye alapján engedélyezték. „Mert tudni kell, hogy ezen népesség minden időben máshonnan hozni szokott élettel táplálja magát, és most a piacoktól el lévén tiltva, alig várja, hogy aratása megjőjön… S ha a nép a maga vetéseit felarathatni nem fogja: ki fogja őt, nem már most a bezárás alatt, hanem a kiszabadulás ideje után is táplálni, és vetni való maggal kikészíteni?”

Kende Zsigmond alispán kezdeményezésére megindult a Kende és Kölcsey család közbirtokossági pere, amelyben mérnöki felmérést követően felosztották a közös földeket, amelyek így egyéni tulajdonba kerültek. Kölcsey örömmel üdvözölte a javaslatot, mert abban reménykedett, hogy végre birtokába veheti saját tulajdonát, s azon a számára megfelelő módon gazdálkodhat. A per azonban lassan haladt, de 1836-ra az erdők, szántók és rétek elkülönítésén már túljutottak. Kölcseyt ez reménykedéssel töltötte el, ami Szemere Pálhoz írt leveléből is sugárzik: „…az itt végbement reguláció (szabályozás) – írta 1837 áprilisában –, s azzal együttjáró körülmények pénzben és időben megszegényítettek… A miénk itt temérdek bajok és kedvetlenségek közt ment keresztül; s minden kiállott gondjaim mellet is, sok örömöt nyertem általa; s ha élek, bizonnyal még sokkal többet nyerek. Tiszta és kirekesztő birtok tulajdonosává lenni, magyar közbirtokosnak előre nem képzelt örömöt ád. Mert a közös birtok csak álbirtok, csak áltulajdon… És tudod-e, hogy a birtoktagosítás engemet egyszerre gazdálkodást szerető emberré tett? Én most földeim osztályozásával, míveltetésével, s baromtenyésztéssel foglalatoskodom. Most én juhaim és sertéseim szaporítására nagy gondot fordítok; birtokomat körülárkoltatom, szilvafákat nagy gonddal plántáltatok…”

Kölcsey sajnos nem sokáig lehetett boldog földtulajdonos, mert unokatestvére, Kölcsey Mihály irigységből, gonoszságból fellázította a falu lakosságának egy részét, és június 10-én ráhajtatta a csordákat, nyájakat Kölcsey Ferenc, Kölcsey Gábor és Kölcsey János (saját testvérei) aratás előtti vetéseire, kaszálás előtti rétjeire. Kölcsey így írt erről Bártfay Lászlónak: „Egyik közbirtokos társunk irígysége, fellázasztván a helységet, minden vetéseimet s kaszállóimat végképpen elpusztította, nemcsak, hanem ugarlás és őszi vetésben is megakadályoztatott, úgyhogy a szó legbetű-szeréntibb értelmében két egész évre termés és jövedelem nélkül vagyok hagyva…” A feudális jogszolgáltatás lassúsága miatt a büntető eljárás több, mint egy évig húzódott, végül az 1838. augusztus 27-re összehívott megyegyűlés napirendjére tűzték a károkozással és kárigények kielégítésével kapcsolatos döntések meghozatalát. Kölcsey azonban ekkor már három napja nem volt az élők sorában.

Kölcsey Ferenc 1815 – 1838 között élt Csekén, amely hírnevét, a magyar kulturális életben betöltött szerepét kizárólag Kölcsey Ferencnek köszönheti. 1823. január 22-én itt fejezte be a Himnuszt, itt születtek meg a Huszt, a Vanitatum vanitas, a Zrínyi dala és a Zrínyi második éneke című versei, az erkölcsi nevelés és hazaszeretet etalonja, a Parainesis, valamint itt készült a Wesselényi Miklós ellen megindított hűtlenségi per védelme. A költő sírja, amely a csekei református temetőben található, nemzeti zarándokhellyé vált.

Református temető

Szatmárcsekén 1776-ban nyitották meg a ma is használatban lévő temetőt, mivel a református templom körül kialakított régi temető a török hódoltság miatt tömegsírokat rejtett és megtelt. A temető dokumentálásával először Luby Margit foglalkozott az 1920-as években, ő fényképfelvételeket is készített a sírkertről. 1930 körül Solymossy Sándor folytatta a temető múltjának feltárását, bár magát a temetőt soha nem látogatta meg. Elsősorban a jellegzetes fejfák eredetével foglalkozott. Ő vezette be a köztudatban elterjedt „csónak alakú fejfa” elnevezést.  Nyárády Mihály írta az első valóban tudományosnak számító értekezést a temetőről, amely 1963-ban jelent meg. Lakatos József szatmárcsekei tanító, aki sokat tett a csekei Kölcsey kultusz alakításáért, szintén foglalkozott a temető múltjával, jellegével. Amedeo Boros 2001-ben megjelenő írása törekedett eddig a legteljesebb és legpontosabb kép kialakítására a csekei temetőt illetően. Az ő kutatásainak az eredménye az is, hogy egy halotti anyakönyv segítségével kimutatta a temető megnyitásának pontos időpontját, 1776-ot. Az elmúlt időszakban Láng-Kovács Éva folytatott széleskörű kutatómunkát a temetővel kapcsolatban.

A sírkertet a település legmagasabb pontján helyezték el a gyakori árvíz miatt. A sírok észak-déli irányban, többé-kevésbé párhuzamos sorokban fekszenek. A fejfák minden sor végén, az elhunytnak háttal, nyugat felé néznek. 1180 fejfa (2015) található a temetőben. A temető nincs felparcellázva, mindenki oda temetkezik, ahol ősei, szerettei közelében helyet talál. Ha a déli bejárón érkezünk a temetőbe, a második és harmadi sorban a Kölcsey család elhunytjai fekszenek. (Régen ez a sor képezte a temető központi részét.) A temető keleti részébe temették a természetes halállal elhunytakat.

A szatmárcsekei fejfának megvan a hagyományos formája, amelytől a helyi faragók nem térnek el. Tölgyfából készül, a föld feletti rész   sokszor másfél – két méter hosszú is lehet. Elölről sík, hátulról pedig ívesen hajló lapokkal határolt, csúcsban végződő, változó keresztmetszetű hasáb. A funkcionalista nézet szerint „a jellegzetes keskenyedő, íves fejrész az írásmező csapadék elleni védelmét szolgálja, úgy, mint a csúcsos kialakítás az egész fejfáét. A mások által emberi arcélnek vélt díszítés – magyar bajusz – a mindennapi használati tárgyakon is alkalmazott jelentés nélküli „barokk cifrázat” (Láng-Kovács Éva).

A csekei fejfák mind egy típusra készülnek: a fatörzs három, megközelítőleg egyenlő egységre van osztva. A felső, hatszögletű rész homlokéle előre ugró párkányként védi az alatta lévő feliratos felületet. Ebbe vágják bele az un. „magyar bajuszt”, mely sokféle formában jelent meg.

„Bajuszmotívumok”

„Bajuszmotívumok”

Csónakos fejfák

Csónakos fejfák

A sík feliratos rész után következik a fejfa ötszögű lába, amit általában 80 cm mélyre beásnak a földbe. A talaj nedvessége miatt a lábazat idővel rothadásnak indul és a fejfát a kidőlés fenyegeti. Ennek elkerülésére egyre mélyebbre ássák a fejfát, így több évtized elteltével az írásos rész eltűnik és az elhunyt azonosíthatatlanná válik.

A sírvers írást egész költői szinten művelte néhány fejfaíró. A fejfaíró és a fejfafaragó sokszor nem ugyanaz a személy. Szatmárcsekén kivétel nélkül minden fejfa felirata az ABFRA, vagyis A Boldog Feltámadás Reménye Alatt betűrövidítéssel kezdődik, és a B-P, vagyis a Béke Poraira felirattal zárul. Az ABFRA betűszó után az „Itt nyugszik…” és az elhunyt életéről szóló adatokkal folytatódik. A felirat általában egy rövid idézettel zárul.

Sírvers egy fejfán

Sírvers egy fejfán

Feliratozott fejfa

Feliratozott fejfa

1973-ban a temetőt műemlékvédelem alá helyezték, ennek megfelelően csak a hagyományos fejfás temetkezést engedélyezik. 1976 – 78 között felújítási munkákat végeztek a csekei sírkertben. A restaurálás során a szakemberek az összes fejfát kiszedték a helyéről, majd ezek megvizsgálása után döntötték el, hogy szükséges-e az alsó, korhadt részt eltávolítani, és ép, új darabokkal pótolni. Régen a fejfa földbe kerülő részét folyékony kátránnyal kenték be, amivel a korhadást akarták meggátolni. Mára a temető országos hírre tett szert híres fejfái kapcsán, valamint nemzeti zarándokhellyé vált a Kölcsey Ferenc sírját felkereső érdeklődők számára.

Kölcsey Ferenc síremléke

Kölcsey Ferenc öccsét, Kölcsey Ádámot 1827-ben temették el a csekei temetőben. A költőt halála után ugyanebbe a sírboltba helyezték örök nyugalomba. Bár a hivatalos közlemény szerint megfázott, akkoriban azt beszélték, hogy Bécs mérgeztette meg, mert Kossuth útját egyengette, illetve az ellenzék legbefolyásosabb politikusa volt. Ez utóbbit valószínűsíti az a szájhagyomány is, hogy a költő halála után két évvel a faluba érkezett osztrák katonák a sírt kihantolták, de a koporsóban nem találtak felségsértést, hazaárulást bizonyító iratokat.

Hogy ekkor milyen fejfa került a sírra, az ma már kideríthetetlen. Azt tudjuk viszont, hogy amikor Petőfi Sándor 1847-ben meglátogatta a költő sírját, akkor azt fejfa már nem jelölte: “… szemközt fekszik innen a Tiszán Cseke, és a csekei temetőben Kölcsey Ferenc. Tavaly ősszel egypár hétig laktam itt, s meg-meglátogattam a szent sírt, melyben a legnevesebb szívek egyike hamvad. Halmánál nincs kőszobor, mégcsak fejfa sincs, melyre neve volna fölírva; de nincs is rá szükség mert az odalépő vándornak szívdobogása megmondja, ki van ott eltemetve.” Tisztes síremléket csak évekkel később, a családdal rokonságban lévő Kende Lajos és Szuhányi Laura állíttatott (Kölcsey Ádám felesége, Szuhányi Josephin lett a sír harmadik lakója). Ez egy félbetört, szürke márványoszlop volt, amit Gerenday Antal készített 1854-ben, de felavatására politikai okokból csak 1856-ban kerülhetett sor.

Kölcsey első síremléke

Kölcsey első síremléke

Ez a síremlék 1938-ig jelölte Kölcsey nyughelyét, ebben az évben került át az egykori Kölcsey-kúria helyén épült művelődési ház elé. Ekkor ugyanis, a költő halálának 100. évfordulójának tiszteletére elhatározták, hogy újratemetik Kölcseyt és méltó síremléket emelnek számára. Csiszár Árpád archeológus szakértő vezetésével történt az exhumálás 1938. augusztus 8-án. Az ő feljegyzéseiből tudjuk, hogy eredetileg egy 2,5 m széles, 2 m hosszú, 1,5 m magas, kelet-nyugati tájolású téglából épített sírboltban helyezték el a három elhunytat. A magas talajvíz és a rendszeres árvíz miatt a koporsók elkorhadtak, és a maradványok nagy része össze-vissza, a földdel keveredve hevert. Az áthantolás során a csontokat szétválogatták és három diófa koporsóba helyezték. Kölcsey Ferenc koporsójában egy légmentesen lezárt üvegben helyezték el az exhumálás körülményeit tartalmazó iratokat.  Dr. Ascher Kálmán, az exhumáláson részt vett tisztifőorvos igazolta a családi hagyományt, miszerint a költő jobb szemére vakult meg gyermekkorában. (A koponyáról készült fotók és mérések mérhetően mutatják, hogy a jobb szem ürege kisebb, mint a bal szemüreg).

Dr. Ascher Kálmán tiszti főorvos kezében a költő koponyája

Dr. Ascher Kálmán tiszti főorvos kezében a költő koponyája

Dr. Szalay Pál református lelkipásztor az újratemetésen

Dr. Szalay Pál református lelkipásztor az újratemetésen

Ezt követően az akkori szatmárcsekei lelkész, dr. Szalay Pál által vezetett temetési szertartás következett. Feltételezhető, hogy a sír ekkor került át a családi sorok mellől a mostani helyére, amely egyben a temető legmagasabb pontja is. Nem sokkal később felállították a jelenlegi klasszicista stílusú fehérmárvány emlékművet, amelyet 1938. szeptember 8-án avattak fel. Ezt ifj. Gerendai Antal tervei nyomán készítették. Alapja egy szabályos hatszög alaprajzú hasáb, melynek élein sima törzsű oszlopok állnak, egyszerű növénydíszes oszlopfejekkel. Ezek párkányt tartanak, amely a síremlék tengelyében megszakad, ezek tetején két vázát helyeztek el. Az oszlopcsarnok közepén áll Kölcsey felirattal az egyszerű emlékmű, rajta szintén címeres urna motívum. Az első jelentős állagmegóvásra és tereprendezésre 1978-79-ben került sor.

A leghíresebb Kölcsey síremléke

A leghíresebb Kölcsey síremléke

Szatmárcseke utolsó Kölcsey fejfája

Szatmárcseke utolsó Kölcsey fejfája

 

„Kölcsey sor” a csekei temetőben

„Kölcsey sor” a csekei temetőben

A temetőben ezen kívül még 12, Kölcsey családhoz tartozó síremlék található. Ezek egy része díszkőből készült. Az utolsó csekei leszármazott Kölcsey Katalin volt, akit 1980-ban temettek el, sírját hagyományos tölgyfából készült fejfa jelzi.

2020-ban, a költő születésének 230 éves évfordulója alkalmából a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) teljeskörűen felújította Kölcsey Ferenc sírját Szatmárcsekén. A klasszicista fehér mészkő síremléket mélytisztítással, viaszos impregnálással és környezetrendezéssel tették a költő jelentőségéhez méltóvá a jeles évfordulóra.

Kölcsey felújított sírja

Kölcsey felújított sírja

Református templom

Nincs pontos adat arról, hogy a község katolikus közössége mikor tért át a református hitre, de a 17. században már biztosan, és ekkortól állandó papja is volt a településnek. A XV. században épült téglatemplomot a lakosok elfoglalták, azt felszerelésében, belső elrendezésében a reformáció hitelveinek kívánalmaihoz igazították. 1729-ben renoválták, és hozzá, megyeszerte híres, 24 öl magas fatornyot építettek.

A csekei harangláb (Varsányi István rajza)

A csekei harangláb (Varsányi István rajza)

1754-ben fogalmazódott meg egy új templom építésének a szándéka. A régi, téglából épült templom dacolt ugyan az idővel, s olykor-olykor renováltatták, javíttatták is a hívek önerőből, de ekkorra már–már életveszélyessé vált. „Ollyas romladozásban vagyon téglábul való templomunk, hogy éppen végső veszedelem majd minden órán várandó eldűlésétől függ” – írták ekkoriban a csekei hívők. Gyűjtést is indítottak az építkezés elkezdésére, de ez akkor még nem valósult meg. Ebben az is közrejátszhatott, hogy ezekben az években nem volt állandó lelkésze az egyházközségnek. Kölcsey Ferenc 1815 – 1838 között élt Csekén, ebben az időben az alábbi lelkipásztorok neveit ismerjük: Nagy István 1812–1817, Kovács István 1817–1820 és Kovács Mózes 1820–1877. Őt Ács Lajos (Móricz Zsigmond keresztapja) követte, aki 1923-ban halt meg Csekén. 1923 és 1974 között Szalay Pál látta el a lelkészi feladatokat.

A 19. század első felében erősen megromlott Cseke lakossága között a harmónia és a belső rend, ez az egyházi élet iránti közönyt és lazaságot is magával hozta. Mindennek alapja az volt, hogy 1796-ban Kende Pál tizenhat felvidéki magyar katolikus családot telepített a csekei Alvégen lévő puszta telkeire, akik ugyan magyarok voltak, de hitük szerint katolikusok, ezért a falu lakói csak tótoknak nevezték őket. Amíg a református hit iránti buzgalom megcsappant, a falu református lakói folyamatosan civakodtak, egymásra irigykedtek (ez később Kölcsey Ferenc életében, gazdálkodásában is komoly problémákat okozott), addig a katolikusok számban gyarapodtak, hitben erősödtek.

A református templom végül 1869-ben épült meg, Kölcsey tehát ebben a ma is álló épületben már nem vehetett részt istentiszteleten. A belső térben sík deszkamennyezet van világoskék színűre festve csillagmintákkal, és a biblia ábrázolásával. Az orgona fölött a mennyezeten zeneszerszámokat festettek, az úrasztala fölött, szintén a mennyezeten a bor és kenyér szimbólumai láthatók. Az úrasztala neobarokk stílusban, a korona neogótikus stílusban készült. A szatmárcsekei református templom híres, 1729-ben épített fatornya 1865. július 2-án leégett. A tűz martalékává vált a toronyban lévő két harang is. Az új templom kőtornya 1920-ra készült el. A templom 500 férőhelyes.

 

A református templom belső tere

A református templom belső tere

A Kölcsey család padja a templomban, felette a családi címer

A Kölcsey család padja a templomban, felette a családi címer

A szatmárcsekei református templom napjainkban

A szatmárcsekei református templom napjainkban

Kölcsey szobrok, Himnusz emlékmű

A Berky Nándor alkotta mellszobor 1958. augusztus 24-én került felállításra a költő halálának 120. évfordulója alkalmából. Jelenleg a Kölcsey nevét viselő általános iskola udvarán áll.

Berky Nándor alkotása

Berky Nándor alkotása

A korábbi Kölcsey-kúria helyén épült a Művelődési Ház, előterében a költő egész alakos szobrával, melyet 1973-ban a Himnusz megírásának 150. évfordulójára Marton László alkotott. Az emlékszobor réz ötvözetből készült, amely Kölcsey Ferencet egy fa törzsén ülve ábrázolja, mellette egy álló fatörzs is látható.

Marton László szobra a Művelődési Ház előtt

Marton László szobra a Művelődési Ház előtt

A merengő Kölcsey

A merengő Kölcsey

Csete György a Himnusznak állított emlékművet 1994-ben, melyet az idelátogatók a Református temető mellett láthatnak.

A Himnusz 1994-ben állított emlékműve Csete György alkotása

A Himnusz 1994-ben állított emlékműve Csete György alkotása

Kölcsey Ferenc Emlékszoba Kiállítása

A kiállítás épülete

A kiállítás épülete

Kölcsey Ferenc egykori szatmárcsekei kúriáját Kölcsey Ádám feleségének, Szuhányi Josephinnek halálát követően némi pereskedés után Kende Lajos örökölte. 1889-ben lebontatta az eredeti házat, és helyette egy jóval komfortosabb „úrilakot” építtetett. Ezt az épületet 1962-ben bontották le rendkívül rossz állapota miatt.  A költőről elnevezett utcában a ház helyére művelődési házat emeltek, amelyben két emlékszoba mutatja be Kölcsey életét és munkásságát.

1964.januárban megbízták Lakatos Józsefet, hogy Szatmárcsekén és környékén próbálja meg felmérni és összegyűjteni a még meglévő relikviákat. 1965-ben sikerült megvásárolnia Robl F. Rezsőné Kölcsey Pálmától három támlás széket, egy dohányzóasztalt, egy borotvát és egy porzót. Ezeket a tárgyakat Kölcsey Pálma nagyapja örökölte a költő egyéb bútoraival együtt. Ugyanabban az évben a csekei református egyház ajánlotta fel a múzeumnak úrvacsorai asztalát, amelyet Kölcsey Ferenc csináltatott.

A három támlás szék

A három támlás szék

Kölcsey által adományozott úrasztala

Kölcsey által adományozott úrasztala

Az időközben gazdagodó gyűjtemény egyik legbecsesebb tárgya Kölcsey Ferenc kis asztala 1988-ban, a budapesti dr. Studinka Elemértől került Csekére. Ugyanekkor egy kisebb terem megnyitásával sikerült elhelyezni az újabb adományokat. A költő születésének kétszázadik évfordulójára készülve a Megyei Múzeumok Igazgatósága új, modern, alumínium- és üveginstallációt készíttetve valósította meg az időrendben harmadik emlékkiállítást.

Kölcsey Ferenc kis asztala

Kölcsey Ferenc kis asztala

A bejárattal szemben egy nagyméretű, klasszicista stílusú timpanonos csarnokimitációban Miháltz Pál 1956-ban festett Kölcsey-portréja kapott helyet, mellette kétoldalt a Himnusz kéziratának és kottájának nagyméretű fotómásolatát helyezték el. A terem három ablak nélküli falára a kortársak arcképéből álló frízeket, közepére egy szintén klasszicizáló stílusú, körben ülőpadokkal ellátott világító oszlopot terveztek. Mindezek ma is láthatók, a frízeket kivéve, mert azokat nagyméretű arcképek helyettesítik. A belső, kisebb terembe kerültek át a bútorok, és a katolikus temetőben akkor lebontásra ítélt Kölcsey–Kende-kripta bejáratát díszítő, carrarai márványba vésett címer is.

A kiállítás első terme

A kiállítás első terme

Ajándékozás keretében került a múzeumba egy családi feljegyzésekkel teleírt kis énekeskönyv, amely a Kölcsey családban öröklődött. A református énekeskönyvet – Szenczi Molnár Albert: Szent Dávid Királynak és prófétának százötven zsoltárfordítása – Kolozsvárott nyomtatták 1756-ban.

Az ezredfordulóra készülve a művelődési házat kívül-belül felújították. A nagyobbik terem bejárattal szembeni falára került restaurálás és a Nemzeti Galériával, mint tulajdonossal való megegyezés után Zolnay Géza Kölcseyt életnagyságban ábrázoló festménye. A belső termet a Kölcsey Társaság tevékenységét, a Kölcsey-kultusz ápolásának tárgyi és írásos dokumentumait tartalmazó résszel bővítették, ezek közül is figyelmet érdemel Kallós Ede Kölcsey-mellszobrának terrakottaváltozata, valamint Kordás József Himnusz című nagyméretű (háromszor másfél méteres) festménye.

A belső terem

A belső terem

Zolnay Géza - Kölcsey Ferenc (részlet)

Zolnay Géza – Kölcsey Ferenc (részlet)

 

Forrás:

https://reformacio.mnl.gov.hu/orokseg/szatmarcsekei_csonakos_fejfas_reformatus_temeto

http://szatmarcsekeitemeto.hu/

https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/SzazMagyarFalu-szaz-magyar-falu-1/szatmarcseke-F9F9/ahol-a-nemzet-imaja-szuletett-FB60/