Kölcsey emlékfutás a tikkasztó hőségben

2017. Aug. 09. | Emlékfutás

2017. augusztus 5-én közel százan vettek részt az idei Kölcsey emlékfutáson. A szervezők a rendkívüli hőség miatt kb. 1,5 km-rel lerövidítették a Tasnád-Sződemeter között kijelölt eddigi 10 kilométeres útvonalat, de a kicsit rövidebb táv teljesítése is embert próbáló feladat volt. A távot gyalog és kerékpáron tették meg a résztvevők, rendőri felvezetés és mentős kíséret mellett. A rendkívüli kánikula ellenére minden korosztály képviseltette magát.

Gyülekeznek a résztvevők

Gyülekeznek a résztvevők

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a tasnádi Ady–Kölcsey Kulturális Egyesület támogatásával szombaton 8. alkalommal szervezték meg a Kölcsey emlékfutást. A rendezvény résztvevőinek biztosított emlékpólók ezúttal a reformáció 500. évfordulóját is hirdették, emlékeztetve a megjelenteket a megújulás fontosságára.

A református templom előtti téren 9 órakor kezdődött a regisztráció és a pólóosztás. A hőmérő már ekkor 30 Celsius-foknál nagyobb értéket mutatott. A rendezvény sorozat ötletgazdája és szervezője Pakulár István református lelkipásztor rövid indító beszéde után Grieb Csaba, Tasnád város polgármesterének a jelzésére elindultak a kerékpárosok, a futók és a gyaloglók.

A kerékpáros csapat

A kerékpáros csapat

A sort a Maurer Alapítvány mentőautója zárta abból a célból, hogy szükség esetén elsősegélyt nyújtsanak, de erre szerencsére nem volt szükség.

Indulnak a futók

Indulnak a futók

Útközben öt ponton osztottak vizet, és volt is rá igény, hiszen a közel 40 Celsius-fokos melegben a táv megtétele komoly próbatételnek bizonyult.

Az egyik vízosztó hely

Az egyik vízosztó hely

A nehézségek ellenére valamennyi résztvevő teljesítette a kijelölt útvonalat. A rendezvényen a legkisebbektől a legidősebbekig minden korosztály képviseltette magát: a fiatalok meg akarták mutatni, hogy képesek helytállni a nagyok között, az idősebbek pedig önmagukat tették próbára, hogy mennyire alkalmasak még egy ilyen fizikai megterhelésre.

Útközben, vidáman

Útközben, vidáman

Érkezéskor a szervezők vízzel, üdítőitalokkal és fagylalttal, a szakácsok pedig finom gulyással várták a célba érkezőket, akik ebben a formában igyekeztek népszerűsíteni Kölcsey Ferenc, Himnuszunk írójának születési helyét és szellemi értékét.

Ebéd a sződemeteri református templom kertjében

Ebéd a sződemeteri református templom kertjében

Meg lehetett tekinteni a kívülről már elkészült, de még a belső munkák befejezésére váró Kölcsey Emlékházat, ami a jövőben a remények szerint turisztikai célponttá teszi Sződemetert.

Csoportkép a célban

Csoportkép a célban

Forrás:

www.karolyirefegyhazmegye.ro