nagyszalonta – arany jános szülővárosa


Nagyszalonta

Szalonta ősi magyar település, mezőváros, amelynek hivatalosan először 1332-ben bukkant fel a neve egy adománylevélben. 1398-ban a Toldi család birtokába került, és több, mint 200 évig ők voltak a terület urai. Lakosainak száma ekkor 200 – 300 fő lehetett. Először 1474-ben élt meg komoly pusztítást a törökök első Bihar megyei betörésekor, másodszor pedig 1514-ben, amikor a Dózsa György vezette parasztlázadás alkalmával dúlták fel a települést. A Toldi család ezután határozta el, hogy védelem céljából várfalat és sáncot épít lakhelyük és az azt körülvevő házak körül. Az építkezés 1540 és 1556 között folyt, egy árokkal körülvett, megközelítőleg 200 m hosszú palánkerődítményt emeltek.

1598-ban a Várad sikertelen ostroma alól visszavonuló törökök Szalontát feldúlták, kifosztották, felgyújtották, azokat a lakosokat, akik nem menekültek el idejében, részben lemészárolták, részben pedig fogságba hurcolták. 1606-ban erre a lakatlan területre Bocskai István erdélyi fejedelem 300 hajdút telepített Jothe Gergely főkapitány vezetésével, akik nemesi kiváltságokat kaptak, a települést pedig városi rangra emelték. A védelmi feladatokat a hajdúk látták el. Zászlójukon és pecsétjükön az osztrák sassal viaskodó Bocskai-féle oroszlánt ábrázolták. A hajdúk beköltözésük után azonnal hozzáláttak a romok eltakarításához, az elpusztult házak újjáépítéséhez, a várfal megerősítéséhez. A vár helyreállítása létszükség volt számukra, hiszen az állandóan portyázó kisebb nagyobb török csapatokkal szemben csak a falakon belül lehettek biztonságban. Ekkor már volt a városnak protestáns lelkipásztora, tanítója, iskolája és jegyzője, vásárai pedig széles rétegeket vonzott messzi tájakról.

A bélyegzőn az osztrák sassal küzdő Bocskai-féle oroszlán látható

A bélyegzőn az osztrák sassal küzdő Bocskai-féle oroszlán látható

Az 1620-as években építették a vár belsejében az őrtornyot, ami a környező pusztaság katonai megfigyelésére szolgált. A torony építésére jellemző érdekesség, hogy falainak csak külső és belső téglái épek, közepe pedig darabtéglákkal összekevert cementöntéssel készült. A mocsaras talaj miatt az alap kétszer olyan széles, mint maga a fal vastagsága. 1625-ben Toldi Györgytől megvásárolták a területet ezer tallérért.

1658-ban a török veszedelem olyan közel volt, hogy II. Rákóczi György fejedelem elrendelte minden település elpusztítását és felégetését – név szerint Szalontát is megnevezve – hogy ezeket a törökök el ne foglalhassák és a fejedelem ellen fel ne használhassák. Miután lakosai ezt megtették, a várost elhagyták, és csak 1695 táján kezdett újra benépesülni a település.

Magyar hajdúk

Magyar hajdúk

Mivel Szalonta és környéke elveszítette katonai jelentőségét, nem került sor várának újjáépítésére sem. Lakosai a vár omladozó falait széthurcolták, csak a torony maradt meg belőle.  A vár szerepét átvette a vártemplom, amit 1777-ben kőfallal vettek körül. Támadást ez nem vészelt át, így a múlt század közepén a kőfalat lebontották.

I. Lipót Szalontát Esterházy Pál nádornak adományozta, a hajdúk nemesi kiváltságait pedig megszüntette. Ennek nagy szerepe volt abban, hogy a 48-as szabadságharc alatt a város a Habsburgokkal szembefordult. A cári csapatok 1849. augusztus 10-én elfoglalták, ekkor megindult a politikai üldözés is, Szalonta pedig osztrák helyőrséget kapott.

1847. április 17-én a város nagy része a tűz martaléka lett. Erről így írt Arany János Petőfi Sándornak: „A mezőváros, amelyben bölcsőm rengett, romokban hever. Irtózatos látvány, barátom, egy nagy sík területen semmit sem látni, mint kormos falakat, nyúlánk kéményeket, s itt-ott még most is füstölgő üszköket. A házak – vagy inkább romok, többnyire lakatlanok, néhol egy – egy hű kutya, félig összeégve őrködik azok körül, vagy az éhenhalással küzdő házigazda tántorog köztük megtekinteni, most először a hajlék omladékait, honnan szombaton alig tudta kimenteni maga és családja életét az éhenhalás számára. Szombaton, április 17-én, déli 12 – 1 óra közt épen hivatalban valánk. Megkondul a vészharang, szerteszét futunk. Egyetlen rossz fecskendőnket néhányan megragadjuk – mert a lovakat várni már későn volt, – de mit ér ez, nádas, amellett sűrűn és rendetlenül épített házak közt, oly irtózatos szélben, milyen akkor dühöngött.”

Nagyszalonta látképe 1885-ben

Nagyszalonta látképe 1885-ben

A város gazdasági életében jelentős változások történtek a kiegyezést követően. A Sebes-Köröst és a Fekete-Köröst szabályozták, de nemsokkal később ennek következtében megindult a szikesedés. 1872-ben adták át az Alföld-fiumei vasútat, amely Nagyszalontát bekapcsolta a „világforgalomba”. Cirok feldolgozó szövetkezet létesült, amely Ázsia és Afrika országaiban is értékesítette termékeit. Az addig is jelentős mezőgazdasága és kialakuló könnyűipara révén a város újabb fejlődésnek indult, amit a trianoni döntés és a világháborúk derékba törtek.

Népessége 2011-ben 17 042 lakos volt, ebből 10 079 magyar (59,1 %), 6584 román, 290 cigány, 89 egyéb anyanyelvű.

Nagyszalontát ábrázoló képeslap a századforduló idején

Nagyszalontát ábrázoló képeslap a századforduló idején

 

Arany János Emlékmúzeum

Nagyszalonta látképe ma az Arany János Emlékmúzeumnak helyet adó Csonkatoronnyal

Nagyszalonta látképe ma az Arany János Emlékmúzeumnak helyet adó Csonkatoronnyal

Az 1658-ban leégett őrtorony maradt meg egyedüli emlékeztetőül a hajdani várból, amelyben Arany László kezdeményezésére 1899-ben Arany János Emlékmúzeumot rendeztek be. Az épület felújítása során a tetőszerkezetét újraépítették, 1907-ben a bejáratot a déli oldalról a nyugati oldalra helyezték. Ekkor került a bejárat fölé Arany János szobra, amelyet Stróbl Alajos tervei alapján Szeszák Ferenc készített.

A felújított Csonkatorony, az Arany János Emlékmúzeum

A felújított Csonkatorony, az Arany János Emlékmúzeum

Petőfi 1847-ben készült rajza a toronyról

Petőfi 1847-ben készült rajza a toronyról

A Csonkatorony bejárata Szeszák Ferenc Arany szobrával

A Csonkatorony bejárata Szeszák Ferenc Arany szobrával

A Sróbl Alajos által tervezett bejárat

A Stróbl Alajos által tervezett bejárat

A torony öt szintjén található a múzeum kiállítási anyaga. A földszinti teremben a látogatók a város és a torony történetével ismerkedhetnek meg. A négy emeleti teremben Arany János személyes emlékei kaptak helyet. Bár a múzeum eredeti anyagát megtizedelték a háborús évek, ma is itt található a nagy költő legteljesebb személyes tárgyi gyűjteménye, megmaradt könyvtárának legnagyobb része, kéziratai. Dolgozószobája bútorait is itt állították ki, melyek Budapestről kerültek Nagyszalontára. A kiállításon megtekinthető képzőművészeti alkotások között szerepel Barabás Miklós Arany portréja, Éder Gyula festményei Aranyról és Bocskai Istvánról, valamint Szervátiusz Jenő, Puskás Sándor és Izsó Miklós kisplasztikái, illetve számtalan illusztráció Arany irodalmi munkásságához kapcsolódóan.

Arany egykori dolgozószobájának berendezése

Arany egykori dolgozószobájának berendezése

 

Barabás Miklós - Arany János portréja (1864)

Barabás Miklós – Arany János portréja (1864)

Illusztráció a Toldihoz

Illusztráció a Toldihoz

 

A személyes tárgyak közül a kávéfőző

A személyes tárgyak közül a kávéfőző

 

Arany János egykori szülőháza

Az épület és a telek emberemlékezet óta az Arany család birtokában volt. Sajnos, az eredeti szülőház nem maradt fenn. Arany János 6 éves volt, amikor házuk tűzvészben elpusztult. Bajó Gergely házában esküvőt tartottak, a sütés – főzés közben szikra pattant a tetőre, amelynek következtében óriási tűzvész tört ki. Az Arany porta a tűz martaléka lett. A leégett ház falait felhasználva építették fel újra a bogárhátú házat. Ez a ház sem létezik már, mert 1847-ben a Kalári tűzvész elpusztította a város négyötödét, köztük ezt a házat is. A helyére emelt épületet az Arany Emlékegyesület 1908-ban megvásárolta 4200 koronáért és 1909. május végén avatták fel a ház falán ma is látható márványtáblát. Ezt a házat az ötvenes években államosították. 2002-ben kapta vissza az ingatlant az Arany János Művelődési Egyesület, de olyan rossz, elhanyagolt állapotban volt, hogy lebontották. Az alapokat meghagyva, az eredetihez leginkább hasonlító, nádfedeles (immár a negyedik) épületet felépítve próbálták meg visszaidézni a szülőház arculatát. Az udvaron található kút már Arany idejében is létezett, bár az ágast és a gémet azóta több ízben kicserélték.  A ház melletti eperfa is a Családi körben megénekelt fa „csemetéje”. Az épületet és a benne kialakított, néprajzi jellegű helytörténeti kiállítást 2010. júniusában adták át. A kiállított tárgyakon keresztül a XIX-XX. század fordulóján élő szalontai lakosok életébe nyerünk betekintést. A tájházban használati eszközök, bútorok, varrott terítők, korsók, munkaeszközök találhatók, amelyek Arany idejében a mindennapi élet részeit képezték.

Így nézhetett ki eredetileg a bogárhátú ház

Így nézhetett ki eredetileg a bogárhátú ház

 

A szülőház helyén álló tájház az eperfával

A szülőház helyén álló tájház az eperfával

 

Az 1909-ben készült emléktábla a ház falán

Az 1909-ben készült emléktábla a ház falán

 

A konyha

A konyha

 

A tiszta szoba

A tiszta szoba

 

A hátsó szobában elhelyezett használati tárgyak

A hátsó szobában elhelyezett használati tárgyak

 

A református templom melletti szoborpark Arany János szobra ( Kiss István alkotása)

A református templom melletti szoborpark Arany János szobra
( Kiss István alkotása)

 

Forrás:

Nagyszalontai Polgármesteri Hivatal Honlapja
http://www.salonta.net/hu/webkamera.htm

Bordás László: Nagyszalonta város levéltáráról és a szalontai várról – MEK
http://mek.oszk.hu/08500/08533/08533.pdf

Borovszky Samu – Magyarország vármegyéi és városai
http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0005

Szász András honlapja
http://szaszandras.info/ajanlo/muemlekek/nagyszalonta.html

Arany – év
http://arany200.eu/kezdolap/

Nagy – Szalonta 1606 – 1906
http://mek.oszk.hu/07500/07560/pdf/nagyszalonta1.pdf